Fehér Holló Könyvmentõ Szolgálat – Az elfelejtett lépcsõk is a magasba futnak

Fehér Holló Könyvmentõ Szolgálat  – Az elfelejtett lépcsõk is a magasba futnak
Fehér Holló Könyvmentõ Szolgálat 
Az elfelejtett lépcsõk is a magasba futnak

A Kétvízköz Mãrãșești utcáját ma már senki nem emlegeti Krizbai utcaként. Hóstáti házak sorakoztak itt egykoron, az itteni legények híresek voltak erejükrõl; a káposzta „dobálása” vidám veszélybe sodorta minden õsszel a kétvízközi vidám kalákás fiatalokat.

– Megtalálja biztos a házunkat, van egy új épület, mellette egy rozoga ház – diktálja be a Fehér Holló Könyvmentõ Szolgálatnak Gyõrfi Kati néni a címet, s hogy biztosan megtaláljuk, hozzáteszi: van egy kutyánk, Etelka, fiatal és állandóan menne, aztán úgy ugat ha ember közeledik, hogy biztos megtalálnak…

A kapun vicsorgó kutyatábla állít meg, de az udvarról már hallatszik Etelka boldog ugatása – hátha elengedik egy kicsit, igéri, hogy örömében nem fog senkit agyonnyalni és felborogatni, ahogyan szokta.

– A padláson vannak a könyvek, hat zsáknyi. Nem akartuk papírnak eladni, pedig régebben jó árak voltak a begyûjtõnél. Öt gyerek nõtt itt fel, kellettek a könyvek, régen sokat olvastak az emberek – mondja miközben megmutatja a homályos magasba vezetõ hóstáti padláslépcsõt, melynek fokait megrágcsálta jócskán az idõ, s amit meghagyott belõle azt a milliónyi csizmás láb simította öblössé.


– Kati néni! Kati néni! Tetszik hallani? Hiába a fejlámpánk, nagyon sötét van itt fenn és hely sincs igazán. Lehozzuk az egyik zsákot és az udvaron kiválogatjuk mit viszünk, miért jövünk késõbb és mit küldünk a zúzdába.Tetszik hallani minket?

– Halgass már egy kicsit te Etelka, az isten áldjon meg te, örökké ugráló! Mit mondanak? Hallódugóm van, nem hallok jól…

– Gyere Csaba, cipeljük le valahogy az egyik zsákot, a közepe táján már világosabb a lépcsõ – mondja Szõke Tímea, a Fehér Hollók önkéntese. – Én azt javasolom, hogy azt vigyük le, amibõl kilóg az Üvõltõ szelek…

– Huh, még most is feláll a szõr a karomon… ha a regényre gondolok… a végén… amikor, Heathcliff ki akarja kaparni a sírból szerelmét, Catherine-t…

– Mesélsz lejjebb, Csaba, mert így dumcsizva ezen a lépcsõn… kitörjük a nyakunkat… rossz nagyon a fogása… 

Az udvaron jól esik a fény, lihegásünk nemcsak Kati nénit de Etelkát is meglepik.


– Olyan nehéz? A fiaim csak úgy futkostak a káposztával meg a krumpliszsákokkal ezeken a lépcsõkön…

– Az lehet – mondom, mentve a mundér becsületét – de 1937-ben, amikor Kati néni megszületett, és az 50-es években, amikor az udvart betöltötte az öt gyerek zsibongása, más világ volt. És hát a falépcsõ… mintha elfeledték volna…

– Eh, az elfelejtett lépcsõk is a magasba futnak… Sok orosz regény olvastam, sok szép is volt közöttük. Persze, szerelmest is, hogyne. De akkoriban inkább a kollektivizálást dícsérték az írók… Jó nagy hangon – legyint.

– Kati néni, egy kicsit figyeljünk most ide, jó? Kezdjük a válogatást. Tetszik nézni minket, hallgatni miket mesélünk a könyvekrõl? Ülünk így egymás mellett? 



– Persze, persze, jaj hát hogyne. Csak beszéljenek hangosabban, mert hallódugóm van. Aztán én is mesélek Mátyás királyról. Egyszer felöltözött juhásznak. De nem. Elment egy juhásszal… vagy találkozott vele? Nézz oda, nem jut eszembe hogy is volt. Úgy ugat ez a gyermek Etelka, hogy mindent elfelejtek…

(Feliratkozás: 0744405618)